Újgenerációs robotot tesztelhettek a szerencsések: könnyűsúlyú, színes, kerekeken gurul – mi is rögtön megszerettük –, és megváltoztatja mindazt, amit a gyártók belső logisztikai folyamatairól hittünk.

A dán robotikai cég, a Mobile Industrial Robots útja tankönyvbe illő sikertörténet:  2013-as alapítását követően  bevétele 2017-ben már elérte a 10 millió eurós álomhatárt. Nem kellett sokat várnia a hazai gyártóknak sem, hiszen már itthon is elérhető a MiR legújabb technológiája, ismertségüket  pedig mi is támogatjuk. Márciusban, egy sajtóreggeli keretében a szerencsések élőben is kipróbálhatták, milyen egy MiR-robotot vezetni.

Egész Európát érinti a munkaerőhiány, az automatizálás már nem csupán a versenyelőny egyik tényezője, hanem a túlélés kulcsa is. Többek közt emiatt gondolja a MiR, hogy a kollaboratív robotokban óriási növekedési lehetőség van a közeljövőben. A vállalat aktív PR tevékenységét 2018-ban kezdte meg a régióban, Magyarországon a mi szakmai segítségünkkel.  Ügynökségünk a robotgyártó cég hazai sajtókommunikációját és eseményeit támogatja. Jó látni, hogy fokozott érdeklődés övezi a céget és az innovatív robotokat mind a szakmai, mind a szélesebb közönség körében.




Kapcsolodó hírek