Nemcsak szakmai, de társadalmi kérdésekben is felelősséget vállalnak!

Az ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft.-vel már több hónapja működünk együtt közösségi médiával, hírlevéllel és hirdetési kampányokkal kapcsolatos feladatok apropóján. Szakértelmük és elkötelezettségük révén a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtják ügyfeleiknek, garantálva a biztonságos és egészséges munkavégzés körülményeit.

Nemcsak szakmai, de társadalmi kérdésekben is felelősséget vállalnak, így volt ez az ősz utolsó két hónapjában is.

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amelynek nemzetközi szimbóluma a rózsaszín szalag. A szalag a reményt szimbolizálja, miközben viselőik alázatosságukat mutatják meg vele. Az ERGONOM férfi kollégái is részt vettek az idei kezdeményezésben, melynek fő célja, hogy felhívja a figyelmet a betegség korai felismerésének fontosságára, valamint segítse az embereket abban, hogy tudatos lépéseket tegyenek saját egészségük védelmének érdekében.

November során az ERGONOM hölgy munkatársai helyezték fókuszba a kék novembert, amelynek célja, hogy kiemelje a férfiak testi és lelki egészségének fontosságát, valamint hangsúlyozza a rendszeres szűrővizsgálatok jelentőségét. Novemberben a hölgyek által viselt kék szalag szimbolizálta a rákszűrés fontosságát és viselőik kifejezhették szolidaritásukat.