2019 után, két online térbe kényszerült eseményt követően rendezték ismét élőben a PR-szakma Oscarjának is nevezett Sabre Awards EMEA díjátadót Londonban, amelyen ügynökségünk is jelen volt döntőbe jutott pályázatunk révén.

A Körber Hungária Gépgyártó Kft. számára készített „Zsebben a Körber” kampányunkat a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) nevezte a Sabre Awards-ra, miután elnyertük a PR Exellence Hungary Award 2021 fődíját. A pályámunka a B2B megoldások kategória „Chemicals and Industrials” alkategóriájában került shortlistre.

A FERLING Kft. képviseletében a projekt szerves részét képező mobiltelefonos applikáció fejlesztését megvalósító DIGITAL üzletágunk vezetője, Lakner Péter részt vett a 2022. május 27-i díjátadót megelőző PRovokeEMEA 2022 szakmai konferencián is, ahol számos érdekes és szakmai előadás hangzott el a régió vezető ügynökségei, szakértői jóvoltából.

A díjátadó ceremóniát több, mint 400 résztvevő előtt, ünnepélyes keretek között a londoni The Guildhallban tartották, ahol lehetőség nyílt a döntőbe jutott projektek alaposabb megismerése mellett a nemzetközi kapcsolatok építésére, elmélyítésére is. Sajnos a kategóriagyőzelem ezúttal nem sikerült, ám abban reménykedünk: „tudod, London talán még viszont láthatunk”.

A döntős és a nyertes projektekről bővebb információ itt érhető el: https://cast.provokemedia.com/emea/finalists