Második alkalommal sikerült megszerveznünk a főzőolimpiát. A kulináris ízélményekről a helyi főzőcsapatok, a fergeteges hangulatról pedig a fellépők gondoskodtak.

A gasztro-eseményen több főzőcsapat mérhette össze a tudását, és elkalauzolt bennünket a különböző nemzetiségi ételek világába. Minden csapat bőséges jutalmazásban részesült, amit különféle vállalkozások felajánlásainak köszönhettek.

Az esemény alatt a Folk Brass Band térzenéje fokozta a hangulatot, amihez hozzájárult számos kísérőműsor is, köztük a MárkusZínház gyerekműsora, a Hosszúhetényi Népi Együttes, valamint a Magyaregregyi Hagyományőrző Egyesület előadása.

Idén Papp Tünde volt a vendégünk egy beszélgetésre, aki megosztotta velünk ultra- és terepfutó kalandjait.

Sztárvendég sem maradhatott ki a programsorozatból, így délután Pál Dénes fellépését élvezhették a résztvevők. Az énekes a fiataloktól az időseken át bevont mindenkit a közös éneklésbe.