Intelligens művégtagokkal, szövetnyomtatással és elektromágneses sugárzásokkal is foglalkozó tudományos projekt kommunikációját végezte PR-ügynökségünk a Pécsi Tudományegyetem számára.

A Pécsi Tudományegyetemen a Tématerületi Kiválósági Program keretében több mint egytucat kutatócsoport dolgozik a mérnöki és az orvosi tudományágak határterületeinek vizsgálatán. A munka fókuszában nemzetközileg is kiemelt figyelmet élvező témák vannak, amelyek a műszaki és orvosi fejlesztéseket ötvözve az emberek hétköznapi életminőségének javítását és a betegek gyógyulási esélyeinek növelését célozzák.

3D nyomtatással készül egy úttörő végtagprotézis, amely mesterséges intelligencián alapuló szoftverének köszönhetően képes igazodni használója mozgási szokásaihoz, ráadásul könnyen és olcsón előállítható. Egy másik újdonság a bioprinting, vagy szövetnyomtatás. A mesterségesen előállított emberi szövettenyészetek alkalmasak gyógyszerkutatásokra, személyre szabott onkológiai terápiák kialakítására és beültethető porc- és csontpótlások készítésére is. További izgalmas kutatások folynak az elektromágneses sugárzásokkal, az okostechnológiák egészségügyi alkalmazásával és az építőanyagok anyagtechnológiájával kapcsolatban.

PR ügynökségünk végezte a teljes projekt médiakommunikációját. Ennek keretében üzemeltettük a kutatócsoportok közös Facebook-oldalát, témaajánlásokat készítettünk és sajtóeseményt szerveztünk az egyetem 3D központjában. Az együttműködés mintegy másfél hónapja alatt több mint hatmillió forint értékű médiamegjelenést tudtunk partnerünknek biztosítani.




Kapcsolodó hírek