Horvát-magyar közös projektben vásárolt vadonatúj sétahajót Mohács önkormányzata.

A járművet kerékpártúrával és vízi kirándulással egybekötött vetélkedővel avatták fel, PR-ügynökségünk közreműködésével.

Egy európai uniós finanszírozású, úgynevezett CBC-projekt keretében közösen fejleszti a határmenti térség turisztikai infrastruktúráját Mohács és a horvátországi Pélmonostor város vezetése. A kerékpározást ösztönző beruházásokat is tartalmazó projekt legnagyobb eleme egy 50 személyes sétahajó beszerzése volt. A stílusosan Mohács I névre keresztelt jármű egyik első éles útján a PR-ügynökségünk által szervezett kerékpáros vetélkedő résztvevői utazhattak a fedélzeten.

A megbízást egy korábbi partnerünktől, a Logframe Kft.-től kaptuk, akikkel néhány évvel korábban már dolgoztunk együtt Mohács környéki kerékpáros fejlesztések kommunikációjában. A túrára vállalkozó mintegy kéttucat mohácsi általános iskolás diákkal végigtekertünk a Duna töltésén húzódó festői kerékpárúton az udvari határállomásig, majd az ott csatlakozó horvát fiatalokkal együtt tértünk vissza Mohácsra. A 30 km-es túra után kerékpáros ügyességi vetélkedő, ebéd, majd hajókirándulás következett a folyón, ami alatt egy kerékpáros közlekedésbiztonsági totót kellett kitölteni a gyerekeknek. Az élményekben gazdag nap végén a legjobbakat természetesen díjaztuk is.