Business Superbrands díjjal is elismert szakmai műhelyünk idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját. Azt, hogy a FERLING idáig eljutott, több kisebb-nagyobb projekt, együttműködés és partnerség összességének köszönheti.

Szerettük volna megköszönni az eddigi együttműködését azon ügyfeleinknek, akik nyomot hagytak pr-ügynökségünk tapasztalatában, fejlődésében, illetve kultúrájában egyaránt. Hálánk jeléül elismerő oklevélben részesítettük kiemelt ügyfeleinket. Hálásak vagyunk, hogy az immáron több, mint három évtizede tartó utunk során volt alkalmunk megismerkedni Veletek:

4life Direct Kft., BIS Hungary Kft., Cemkut Cementipari Kutató-Fejlesztő Kft., Duna-Dráva Cement Kft., Egyensúly Intézet Nonprofit Kft., Energiatakarék SLR Kft., Hosszúhetény Községi Önkormányzat, INBA Beszerzési és Értékesítési Kft., Innofood Marketing Kft., Jobcapital Kft., Siklós Város Önkormányzata, Komlói Fűtőerőmű Zrt., KÖRBER Hungária Gépgyártó Zrt., Magyar Katolikus Rádió, MECOM-INN Kft., Nagyhegyes-Hús Kft., NOGUCHI & PETERS KÖZÉP-EURÓPAI KOMMUNIKÁCIÓS KFT., OMEGA Communication, OnRobot, Pálinka Nemzeti Tanács, Pannon Filharmonikusok – Pécs Nonprofit Kft., Pécsi Közösségi Alapítvány, Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft., Pécsi Tudományegyetem, PÉTÁV Pécsi Távfűtő Kft., POLICY SOLUTIONS Elemző és Kutató Nonprofit Kft., TRICOM GMBH., Trans-Sped Kft., Universal Robots, Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft., Pannon Hőerőmű Zrt., Akcenta CZ. A.S., Blue Ocean Robotics, BNI Center Kft., Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft., BPR Consult Kft., Csiky Gergely Színház Közhasznú Nonprofit Kft., ERGONOM Munkavédelmi Szolgáltató Kft., Kertvéllesy Ingatlan Kft., MAGNUS Aircraft Zrt., Magyar Gumiabroncs Szövetség, Marketing Store Kft., Natúr Kézműves Kft., Negentropics Szoftver Kutató és Fejlesztő Zrt., Pécsimami Közhasznú Egyesület, Pedagógusok Szakszervezete, Penthe Autóház Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., RG-Networks Kft., SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt., SHRTCUT STUDIO S.R.O., Siklós Város Önkormányzata, SOUDAL Magyarország Kft., SZIGETKÖZ-NET Kft., TERRÁN Tetőcserép Gyártó Kft., TOLNAGRO Kft., INNOVARIANT Nyomdaipari Kft., MSB Zrt., Sztárpont Kft., Schönherz Iskolaszövetkezet, Dr. Porpáczy Ügyvédi Iroda, Gulyás Gergely, Wágnőder Tamás, SZ.K. Stúdió Kft., P1 Rádió Kft., MyPro Consulting Tanácsadó és Szolgáltató Közkereseti Társaság, Light Film Studio Bt., TQ-Reklám Stúdió Kft., LOGFRAME Kft., Pécsi Kommunikációs Központ Kft.

Köszönjük!