A 2018-as debütálást követően, idén április 3-4-én, immáron harmadik alkalommal tartunk a Bárány Napokat, mely célja, hogy minél többen megismerjék és megszeressék a bárányhúst.

Országszerte több étterem fog ez alkalomból egyedi ajánlattal készülni, melyben a bárányhúsé lesz a főszerep. A kezdeményezés évről évre nagyobb népszerűségnek örvend, tavaly már 50 vendéglátóhely csatlakozott az akcióhoz. A célunk természetesen, hogy ezt idén túlszárnyaljuk.

Ahhoz, hogy egy étterem részt vehessen, nincs más teendő, csupán jelentkezni kell a baranynapok@ferling.hu e-mail címen. A barihus.hu weboldalunkon és a hozzá tartozó facebook oldalon (facebook.com/bariinfo) folyamatos tájékoztatást nyújtunk a résztvevő vendéglátóhelyek elérhetőségeiről.

A barihus.hu oldalon továbbá több ínycsiklandó, otthon is elkészíthető recept is található. Valamint, az európai bárányhús fogyasztási trendekről és a húsfajta fogyasztásának előnyeiről is olvashatnak az érdeklődők.