Komló Város Önkormányzatának megbízásából PR ügynökségünk – több éves kihagyás után – újra kosárgálát szervezhetett Komlón.

A június második felében megrendezett kosárgálán részt vevő csapatok 2019 percig egymást váltva mutatták meg labdaérzéküket és gyorsaságukat a komlói sportcsarnok pályáján. Akit pedig az egészségfejlesztés, vagy más sportágak érdekeltek, ők az egészségnap nyújtotta programokat élvezhették. Ez a két nap ugyanis az egészségfejlesztés, az egészségmegőrzés és a sport jegyében telt a komlói és a kistérségi lakosok számára. A programok során előadásokat hallhattak a lelki egészség védelméről, a táplálkozásról és a mozgás fontosságáról, emellett pedig különböző helyi sportegyesületek mutatkoztak be a rendezvényen.

A több mint 33 órán át tartó kosármeccset a „Humán szolgáltatások fejlesztése a Komlói járásban” című, EFOP-1.5.2-16-00028 számú pályázati projekt keretei között rendeztük meg. PR ügynökségünk a helyi DÖKE sportegyesülettel együttműködve az esemény főszervezőjeként dolgozott, grafikai feladatokat láttunk el és természetesen kollégáink az első perctől az utolsóig ott voltak a pálya mellett is.