Az önkormányzati és intézményi tagokból álló konzorciumok képviselői október 26-án kötötték meg ügynökségünkkel a rendezvények lebonyolítására vonatkozó megvalósítási szerződést.

Az EFOP 1.5.3-16-2017-00063 és EFOP 3.9.2-16-2017-00047 számú pályázatok keretében hat konzorciumi partner képviselője - Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere; Farkas Edit, Döbrököz polgármestere; Récsei Gábor, Szakcs polgármestere; Brunner Dezső, Várong polgármestere; Bognár Dezső, Lápafő alpolgármestere, valamint Horváthné Gyánó Bernadett, a Dombóvári Egyesített Humán Szolgáltató Intézmény igazgatója írta alá a FERLING Kft-vel kötött szerződést.

A két EFOP-os pályázat célja, hogy a résztvevők a korábbiaknál aktívabbá tegyék a települések közösségi életét, és bemutassák az ott lakóknak, hogy a szolgáltatók között történő integrált együttműködés komoly fejlődést és színes programkínálatot nyújthat számukra. Ügynökségünk a programok szervezésében és a pályázatok koordinálásában vállalt szerepet.